........ És elérkeztünk "A NAP"-hoz. A dicsőhöz, melyen eljutunk útunk fő céljához, a misztikus, még a mai napig félelmet keltő Csernobilba és a "halott városba", Pripjatyba, ami úgy tündökölt a nyolcvanas években.
Korán felkeltünk, megreggeliztünk és kijelentkeztünk a szállodából. Megkérdeztük, hogy a csomagjainkat, hogy otthagyhatjuk-e délutánig, amire ők mondták, hogy ez természetes és ingyenes, csengettek is a boy-nak, hogy segítsen nekünk. Kaptunk érte kis bilétát és szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy este 10-re akarunk a csomagjainkért visszamenni.
A jól megszokott metróval hamar odaértünk a találkozási ponthoz és kifizettük az út másik felét. Ami megint jól érintett, hogy mivek többen jelentkeztek mérséklődött a túra ára is. Itthon nem engedtek volna belőle egy kanyit se.
Az indulás előtt volt még egy kis incidens, mert egy szlovén gyerek akkor találta ki, hogy ő is jönni szeretne a barátival, akik időben jelentkeztek.
Aránylag rövid idő alatt elintézték, hogy jöhessen és kezdődött a nagy utazás.
A buszút Csernobilig kb. 2 óra volt. Azalatt vetítettek nekünk a katasztrófával kapcsolatos filmeket, és nézgelődtünk sokat. A kijevi csillogás itt kifakult, nagyon nagy a szegénység a kis falvakban. Ami érdekes volt, hogy egy házon sem láttam cserepet. Volt amit be sem vakoltak.....
Tehát pár óra buszozás után megérkeztünk a 30 km-es zónahatárhoz.
a zóna térképe:
a 30km-es határvonal:
A 30 km-es zóna a külső kör. A beléptetésünk ide eltartott jó 20-25 percig az útlevélvizsgálat után.
A határnál és a 30-as zónán belül mért sugárzás nagyjából megfelel az itthoninak.
Amit szerintem sokan nem tudnak, hogy az erőmű nem Csernobilban van, hanem a várostól 22km(!)-re. Pripjaty viszont alig 3km-re a katasztrófa helyszínétől.
Csernobilban részt vettünk egy eligazításon, hol vagyunk, mit szabad, mit nem stb.. és kaptunk egy túravezetőt aki katona volt. Erre azért volt szükség mert a belső kör(10km) militarizált övezet.
Az úton megnéztünk egy régi harcteret, egy templomot és egy emlékművet, amit a hős tűzoltóknak emeltek, akik a lehetetlen feladattal is megpróbáltak megküzdeni.
az emlékmű:
Ezek után léptünk be a 10-es zónába. Itt már láthatóan emelkedett a műszeren a sugárzás, de még mindig az egészségügyi határértéken belül mozgott.
Megálltunk még egy hűtővíz csatornánál, háttérben látható volt a befejezetlen ötös blokk amint a daruk körbevették. Kint már túlléptük a határértéket, de csak kicsit.
Következett a 4-es blokk. Az amit csak képeken láthattunk és nem tudom miért, de nagyon akartuk saját szemmel is látni, átélni, szembesülni vele.
Az erőműnél kb. 10 percet töltöttünk. Itt a sugárzás tizenkétszerese volt az egészséügyi határértéknek.
a 4-es blokk és én:
Ezután következett a "halott város". A főtérre érkeztünk és négy épület bejárására kaptunk engedélyt. Persze nem választhattunk mi szabadon de így is csodálatos volt.
Megtekintettünk egy művelődési házat, egy üzletet, az uszodát és egy iskolát.
Meg természetesen a híres vidámparkot amit sohasem adhattak át a gyerekeknek.
Hihetetlen érzés volt érezni a várost. Kihalt volt, mégis szemünk előtt élt.
Szomorú volt belegondolni, hányan nem térhettek vissza soha otthonukba, de ha ez nem is, más talán, a legfontosabb megmaradt: az életük.
dodzsem 1:
dodzsem 2:
uszoda:
gázmaszkok az iskolában:
Visszafelé indulva átmentünk a vörös erdőn. Aki azt hiszi, eddig nagy sugárterhelést kaptunk, kapaszkodjon: itt több mint negyvenszerese volt a sugárzás a megengedett határértéknek a buszon belül!!! Kivül legalább másfél kétszerese ennek.
Kifele a 10-es és a 30-as határnál is ellenőrizték a busz sugárzását, majd a külső körnél midnyájunkét. Be kellett állni egyenként egy gépbe és ha megfelelőek voltak az értékek átengedett. Nálunk mindenki megfelelt.
Visszafelé kapott el az eső minket, ekkor már nem bántunk. Az élményeinken gondolkodtunk. Túl voltunk azon, amit már senki nem vehet el tőlünk, amire vágytunk és amit talán majd mesélhetünk unokáinknak is.
Visszaérve Kijevbe még lődörögtünk a városban. Megvettük a hazaútra a kaját és visszamentünk a csomagokért. 23:58-kor már két fáradt, fiatal pesti srác ült a hazafelé induló vonaton tele élménnyel. Az utazás aránylag hamar elment. Másnap délután értünk Csopra, ahol elköltöttük maradék kis pénzünket és szuvenírokkal felvértezve léptük át a határt, majd nemsokára (több mint egy órás határátkelés után) Budapest felé autóztunk.
És a képek:
CSERNOBIL , PRIPJATY : katt a feliratra.
CSOP, KIJEV: katt a feliratra.
ui: Ha jól tudom, Edvárd barátom belinkelte ezt az oldalt a cnpp blogra is, aki esetleg onnan olvassa és lenne kérdése, tegye fel nyugodtan, szívesen válaszolunk.
Aki pedig azon gondolkodik,hogy el kéne menni, mindenképp tegye meg, ha van rá lehetősége, életre szóló élmény!
