a nagy utazás 4.nap szombat 2010-05-08 (Kijev,Cserobil,Pripjaty),5nap haza

........ És elérkeztünk "A NAP"-hoz. A dicsőhöz, melyen eljutunk útunk fő céljához, a misztikus, még a mai napig félelmet keltő Csernobilba és a "halott városba", Pripjatyba, ami úgy tündökölt a nyolcvanas években.
Korán felkeltünk, megreggeliztünk és kijelentkeztünk a szállodából. Megkérdeztük, hogy a csomagjainkat, hogy otthagyhatjuk-e délutánig, amire ők mondták, hogy ez természetes és ingyenes, csengettek is a boy-nak, hogy segítsen nekünk. Kaptunk érte kis bilétát és szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy este 10-re akarunk a csomagjainkért visszamenni.
A jól megszokott metróval hamar odaértünk a találkozási ponthoz és kifizettük az út másik felét. Ami megint jól érintett, hogy mivek többen jelentkeztek mérséklődött a túra ára is. Itthon nem engedtek volna belőle egy kanyit se.
Az indulás előtt volt még egy kis incidens, mert egy szlovén gyerek akkor találta ki, hogy ő is jönni szeretne a barátival, akik időben jelentkeztek.
Aránylag rövid idő alatt elintézték, hogy jöhessen és kezdődött a nagy utazás.
A buszút Csernobilig kb. 2 óra volt. Azalatt vetítettek nekünk a katasztrófával kapcsolatos filmeket, és nézgelődtünk sokat. A kijevi csillogás itt kifakult, nagyon nagy a szegénység a kis falvakban. Ami érdekes volt, hogy egy házon sem láttam cserepet. Volt amit be sem vakoltak.....
Tehát pár óra buszozás után megérkeztünk a 30 km-es zónahatárhoz.

a zóna térképe:

a 30km-es határvonal:

A 30 km-es zóna a külső kör. A beléptetésünk ide eltartott jó 20-25 percig az útlevélvizsgálat után.
A határnál és a 30-as zónán belül mért sugárzás nagyjából megfelel az itthoninak.
Amit szerintem sokan nem tudnak, hogy az erőmű nem Csernobilban van, hanem a várostól 22km(!)-re. Pripjaty viszont alig 3km-re a katasztrófa helyszínétől.
Csernobilban részt vettünk egy eligazításon, hol vagyunk, mit szabad, mit nem stb.. és kaptunk egy túravezetőt aki katona volt. Erre azért volt szükség mert a belső kör(10km) militarizált övezet.
Az úton megnéztünk egy régi harcteret, egy templomot és egy emlékművet, amit a hős tűzoltóknak emeltek, akik a lehetetlen feladattal is megpróbáltak megküzdeni.

az emlékmű:

Ezek után léptünk be a 10-es zónába. Itt már láthatóan emelkedett a műszeren a sugárzás, de még mindig az egészségügyi határértéken belül mozgott.
Megálltunk még egy hűtővíz csatornánál, háttérben látható volt a befejezetlen ötös blokk amint a daruk körbevették. Kint már túlléptük a határértéket, de csak kicsit.
Következett a 4-es blokk. Az amit csak képeken láthattunk és nem tudom miért, de nagyon akartuk saját szemmel is látni, átélni, szembesülni vele.
Az erőműnél kb. 10 percet töltöttünk. Itt a sugárzás tizenkétszerese volt az egészséügyi határértéknek.

a 4-es blokk és én:

Ezután következett a "halott város". A főtérre érkeztünk és négy épület bejárására kaptunk engedélyt. Persze nem választhattunk mi szabadon de így is csodálatos volt.
Megtekintettünk egy művelődési házat, egy üzletet, az uszodát és egy iskolát.
Meg természetesen a híres vidámparkot amit sohasem adhattak át a gyerekeknek.
Hihetetlen érzés volt érezni a várost. Kihalt volt, mégis szemünk előtt élt.
Szomorú volt belegondolni, hányan nem térhettek vissza soha otthonukba, de ha ez nem is, más talán, a legfontosabb megmaradt: az életük.

dodzsem 1:

dodzsem 2:

uszoda:

gázmaszkok az iskolában:

Visszafelé indulva átmentünk a vörös erdőn. Aki azt hiszi, eddig nagy sugárterhelést kaptunk, kapaszkodjon: itt több mint negyvenszerese volt a sugárzás a megengedett határértéknek a buszon belül!!! Kivül legalább másfél kétszerese ennek.
Kifele a 10-es és a 30-as határnál is ellenőrizték a busz sugárzását, majd a külső körnél midnyájunkét. Be kellett állni egyenként egy gépbe és ha megfelelőek voltak az értékek átengedett. Nálunk mindenki megfelelt.
Visszafelé kapott el az eső minket, ekkor már nem bántunk. Az élményeinken gondolkodtunk. Túl voltunk azon, amit már senki nem vehet el tőlünk, amire vágytunk és amit talán majd mesélhetünk unokáinknak is.
Visszaérve Kijevbe még lődörögtünk a városban. Megvettük a hazaútra a kaját és visszamentünk a csomagokért. 23:58-kor már két fáradt, fiatal pesti srác ült a hazafelé induló vonaton tele élménnyel. Az utazás aránylag hamar elment. Másnap délután értünk Csopra, ahol elköltöttük maradék kis pénzünket és szuvenírokkal felvértezve léptük át a határt, majd nemsokára (több mint egy órás határátkelés után) Budapest felé autóztunk.

És a képek:
CSERNOBIL , PRIPJATY : katt a feliratra.
CSOP, KIJEV: katt a feliratra.

ui: Ha jól tudom, Edvárd barátom belinkelte ezt az oldalt a cnpp blogra is, aki esetleg onnan olvassa és lenne kérdése, tegye fel nyugodtan, szívesen válaszolunk.
Aki pedig azon gondolkodik,hogy el kéne menni, mindenképp tegye meg, ha van rá lehetősége, életre szóló élmény!

a nagy utazás 3.nap péntek 2010-05-07 (Kijev)

Kijev Ukrajna fővárosa. Egy város, ami hasonló, mint Budapest, de mégis teljesen más. Hogy mik a különbségek? Biztos mindenki arra gondol, hogy Budapest szebb, tisztább, jobb. Sajnos meg kell cáfolnom ezt. Mindenki azt hiszi, hogy keletebbre csak sz*rabb lehet minden, mint nálunk. Lassan azt kell mondanom; a volt Szovjetunió tagállamai lehagynak minket a fejlődésben. Kitűnő példa erre Észtország. De most térjünk vissza a városhoz, ami szállást adott nekünk, amivel együtt pulzálhattunk.
Kijev haladó város, ami őrzi a régi értékeket. A haladó alatt a modern építkezésekre gondolok. A Kelet, ami úgy néz ki, mint a Nyugat. És hogy mik a régi értékek? Olyanok, amit sajnos Magyarország már nem mondhat magáénak, azaz tisztaság, rend, fegyelem és barátságos, segítőkész emberek.
De térjünk is vissza a megérkezésünk napjára: ugye a hotelból immár frissen útnak indultunk, teljesen céltalanul, hogy bevegyük a város egy részét. Külföldön általában nyugtalan vagyok, ha csak úgy megindulunk a semmibe, ráadásul úgy, hogy el sem tudjuk olvasni, hol vagyunk (a cirill betűk miatt), itt mégsem kerített ez az érzés hatalmába. Nyugodtan koptattuk az utcákat, utaztunk a mertón, mintha mindig ezt tennénk, olyanok voltunk mint bárki. ( "Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak")
Mint már említettem az emberek barátságosak, viszont nagyon lassúak, már nem a közlekedést tekintve, hanem egyszerűen ott van idő mindenre. Nem kapkodnak, nyugodtak, ami egy magunkfajtának kicsit idegesítő és furcsa. Ott teljesen normális volt, hogy bárki, aki útbaigazított 5-10 percig nézegette a térképünket, pedig mi már rég mentünk volna. Az emberek nem ismerik a várost ahol élnek. Ez volt az első benyomásunk, mert sosem tudták egyből megmutatni hol vagyunk. Kicsit belegondolva ők is zavarban lehettek egy latin betűs térkép láttán. :)
A város néhol monumentális. Ilyen például a főútjuk (mint nálunk az Andrássy út) és a mellette lévő járda, ahol elférne még simán két sáv.

a főutca:

a főtér egyik fele:

a főtér másik fele:

Ahogy már írtam, mindenütt tisztaság, a régi épületek gyönyörűen fel vannak újítva, öröm sétálni az utcákon. Kijev nagyon gazdag, mutatja ezt a luxusautók hada amit láttunk, meg az állapotok, nagy építkezések stb...Első napon beleütköztünk, egy katonai felvonulásba. Először nem tudtuk mi lehet, később kiderítettük, hogy vasárnap lesz a győzelem napjának a 65. évfordulója és éppen a díszünnepség főpróbájába csöppentünk. Sok száz kattogtatás után elindultunk csak úgy valamerre. Kis bóklászás után egy kis parkba jutotottunk ami a Dinamo Kijev futballstadion mellet terült el. Meglepődve láttuk, hogy egy ilyen nagynevű csapatnak nem nagyobb a pályája a kerületünkben lévő Volán stadionnál, amit már ma REAC pálya néven emlegetnek.

a stadion:

Tovább utaztunk a metróval. Elérkeztünk egy helyre, ahol olyan jármű közlekedik mint nálunk a budai sikló. A megállót megjegyeztük, hogy másnap ezt biztos ki tudjuk próbálni.

az ottani metróvonalak is hasonlóak mint a mienk:

Ezután visszatértünk a szállásra. A hotelben, ahol laktunk a szálláshoz járt reggeli is. Nagyon meglepődtem a füstölt lazaccal teli tál láttán. Azért ez mégis csak egy 3*-os szálloda volt. Reggeli után dolgunk végeztével útra kerekedtünk. Első megálló természetesen a sikló volt.

a sikló kívülről:

és bentről:

Nálunk ez a közlekedési látványeszköz nagyon drága. Ott ez is kb. 50 forintért vitt fel minket a kis dombra, amin egy Városligethez hasonló kis park terült el. Innen szép kilátás nyílt a Dnyeperre, ami kettészeli Kijevet, úgy mint a Duna Budapestet. Miután kicsit megpihentünk a parkban, folytattuk utunkat.

a Mihály dombról:

pihenő a parkban:

a székesegyház:

A következő látványosság a székesegyház volt, nagyon szép épület. Miután kikeveredtnk ebből a negyedből a főtérre a kijevi Csernobil múzeum felé vettük az irányt. Na ezt nem volt könnyű megtalálni, többen is elirányítottak másfele, de a végén hála egy 12 éves forma lánynak megtaláltuk. A múzeum nagy hatással volt ránk. Látszott benne, hogy nem kis pénzt fordítottak a kiállítás elkészítésére, amit egyébként a Japán kormánytól kaptak. A lélegzetelállító tárlat belépője mégis csak összesen átszámítva kb 280 forintba került. Visszaúton a szállóba megkóstoltuk az ukrán sört, ami finom. Edi evett borscsot(céklaleves,sertéshússal), ami az egyik nemzeti ételük. Este még bevásároltunk a Billában a másnapi várva-várt nagy útra. Későn értünk vissza a hotelbe. Egy jóleső fürdő után jó lett volna aludni, de Edvárd nagyon fel volt spannolva a következő naptól.....

a nagy utazás 2.nap csütörtök 2010-05-07 (Vonat-Kijev)

............... A kevés alvás után az utazás második napján én keltem fel előbb. Aki nagyon ismer, az tudhatja, hogy nem vagyok egy mélyen alvó típus, így az éjszaka nekem több részletben telt. A vonaton van szamovár és az utaskísérő, aki a kelés után teával kínált mindenkit. Reggel megismerkedtünk szűkszavú lány útitársunkkal, akiről kiderült, hogy egyetemista és épp az iskolába tart visszafelé. Tonyának hívják és gyógyszerésznek tanul.

A gyógyszerésztanonc és a tejbetök:

Az út további részén és ekkor is angolul kommunikáltunk az emberekkel. A két útitársunk viszont még Kijev előtt egy nagyvárosban elhagyott minket. A társaság nem váratott sokáig magára. Felszállt, ugyanis egy nő, akinek nagyon is volt kedve beszélgetni velünk. Mintegy kb. másfél órás társalgás után kiderült, hogy környezetismeretet vagy valami hasonlót tanít egy egyetemen és most a lányához utazik, aki Kijevben egy amerikai multicégnél dolgozik. Szabadidejében egyébként az öregeken segít, tagja egy olyan egyházi egyesületnek, akik ételt osztanak és kirándulni is elviszik a rászorulókat. Az ébredés után csekély 4 óra zötykölődés után megérkezünk Kijevbe. Túl voltunk ~953 km-en 16 óra alatt s írd és mondd a vonat egy percet sem késett. Ez felfoghatatlan, itthon még az Intercity is késik. Csop állomása eltörpül a Kijevi mellett, mintha nem is egy vasútállomáson, hanem egy repülőtéren lennénk. Néhol a belmagasság eléri a 40 métert!
A taxisok mint a Keletiben, ragadtak, mint a legyek. Elhatároztuk, hogy ilyenre nem költünk és tömegközlekedve közelítjük meg a szállást. Útitársunk elkísért minket a metróig, megmutatta, hogy működik (Itt kis zsetont kell venni és azzal enged be a kapu. Egy zseton kevesebb mint 50 forint)és el is kísért minket addig a megállóhelyig ahol le kellett szállnunk.

Egy "kis" állomás:


Az állomás ahol leszálltunk immár a föld felett:

Ami kicsit kellemetlen meglepetés volt, hogy minden csak cirill betűkkel volt kiírva. A metró után pár 100 méter séta után meglett a hotel. Becsekkoltunk és "felmásztunk" a szobába. A második pozitív nmeglepetés a hotel. Economy szobát foglaltunk ami a legszerényebb felszereltséggel rendelkezik elvileg. Mégis volt tv több mint 20 csatornával, klíma(hűtés-fűtés), hűtő, széf, kádas fürdőszoba és ingyen wifi!!!!!!

A szoba hű útitársammal:

Legjobban az út után fürdőre vágytunk és jelezni kezdett a gyomrunk is, hogy bizony az úton nem vittük túlzásba az étkezést. Pár óra múlva tisztán és kellő mennyiségű energiával a pocónkban vettetük bele magunkat a város rejtelmeibe. Sokmindent láttunk aznap, de ezt majd máskor, amikor csak Kijevről írok :) ............este két hulla esett 14. emeleti hotelszobájuk ágyába és egy mikroszekundum alatt elaludtak..........

a nagy utazás 1.nap szerda 2010-05-06 (Budapest-Csop-Vonat)

Hogyan valósítjuk meg álmainkat? Hát egyszerűen, egy kis szervezés és máris indulhat életünk egyik meghatározó élménye. Valahogy keletre soha senki nem akar utazni. Egyrészt fél, hogy ellopják, kirabolják, károsítják, másrészt pedig jobban vonzza a nyugati csillogás és a jól csengő nevek, amikkel elnyerhetjük ismerőseink, barátaink áhítatát. Na, mi nem ilyen helyre készültünk.
Szerda: felkeltem reggel és a szokásos reggeli rutin után az utam a munkahelyemre folytatódott. De nem hiába voltam izgatott, ugyanis csak fél napig dolgoztam, a másik felét szinte végig utaztam.
13:05 körül felszedtem Edvárdot lakhelyén és megindult a túra, meghódítani azt a helyet, amit csak álmainkban dédelgettünk, azt ahova ezrek nem tértek vissza soha.
Aránylag hamar eltelt a 3 óra, amíg leértünk Záhonyba, de az izgalom fokozottan nőttön nőtt. :)
Záhonyban leraktuk az autót egy kedves családnál, akiknek nagyon hálásak vagyunk, ugyanis semmi ellenszolgáltatásért cserébe vigyáztak a járműre az otthonuk udvarában.
Két ukrán emberkével szeltük át a határt, Igor volt az egyik. A határ is már elég érdekesnek bizonyult. A mi schengenhez butult kis érzékeink nagyot csodálkoztak a régi módszer láttán. Odafelé amúgy aránylag hamar átértünk, miután megértettük a belépő papírok kitöltését. Egy-két kilométeres autóút után már Csopon álltunk a pályaudvar előtt, megrövidítve 7500 ropogós magyar forinttól, amit az átkelés fejében kértek barátaink. Csop álmos kis település, igazából nincs sok, azaz semmi munkalehetőség, legtöbben a határon utaztatásból és pénzváltásból élnek.
Megismerkedtünk Lajosbával aki kárpátaljai magyar, ő sokat mesélt a kis település történetéről.
Az útra kitaláltuk, hogy a Lila ABC-ben vásárolunk be, amiről már több fórumon is olvastunk, de a sors nem akarta, így véletlenül egy másik boltban sikerült, amit annak hittünk. Itt a nyelvvel nem voltak gondok, ugyanis 4 emberből legalább 3 magyarul beszélt.

a régi állomás:

az "új" állomás:

A vasútállomás, mint általában a régi Szovjetunióra jellemzően monumentális, azaz magyar léptékkel marha nagy. Kis várakozás után felszálltunk a vonatra. Emberek, ez egy más világ, sehol egy falfirka, mindenhol tisztaság. A hálókocsi azonban először szíven üt, megsemmisülve álltunk, hogy az elkövetkező 16 órát egy kb 2,5 x 2 x 2,5 m -es hálókocsiban kell töltsük.

a fülkénk:

Kis idő múlva rájöttünk, hogy a világításon kívül mindent nagyon jól kitaláltak. Kiosztották lefóliázott csomagokban az ágyneműt, és kisvártatva el is indult a vonat a hosszú, rögös úton.

az ágynemű és a jóképű turista:)

Csopon reménykedtünk, hogy nem lesz Kijevig hálótársunk, de ez megdőlt már Munkácsnál, az első megállónál. Itt egy fiatal lány csatlakozott hozzánk, majd a következő megállók egyikénél egy középkorú férfi. Sikerült aránylag elég hamar megágyazni és az éjjel még aludni is kicsit (amit Edvárd és a másik férfi horkolása próbált szabotálni) .................