a nagy utazás 1.nap szerda 2010-05-06 (Budapest-Csop-Vonat)

Hogyan valósítjuk meg álmainkat? Hát egyszerűen, egy kis szervezés és máris indulhat életünk egyik meghatározó élménye. Valahogy keletre soha senki nem akar utazni. Egyrészt fél, hogy ellopják, kirabolják, károsítják, másrészt pedig jobban vonzza a nyugati csillogás és a jól csengő nevek, amikkel elnyerhetjük ismerőseink, barátaink áhítatát. Na, mi nem ilyen helyre készültünk.
Szerda: felkeltem reggel és a szokásos reggeli rutin után az utam a munkahelyemre folytatódott. De nem hiába voltam izgatott, ugyanis csak fél napig dolgoztam, a másik felét szinte végig utaztam.
13:05 körül felszedtem Edvárdot lakhelyén és megindult a túra, meghódítani azt a helyet, amit csak álmainkban dédelgettünk, azt ahova ezrek nem tértek vissza soha.
Aránylag hamar eltelt a 3 óra, amíg leértünk Záhonyba, de az izgalom fokozottan nőttön nőtt. :)
Záhonyban leraktuk az autót egy kedves családnál, akiknek nagyon hálásak vagyunk, ugyanis semmi ellenszolgáltatásért cserébe vigyáztak a járműre az otthonuk udvarában.
Két ukrán emberkével szeltük át a határt, Igor volt az egyik. A határ is már elég érdekesnek bizonyult. A mi schengenhez butult kis érzékeink nagyot csodálkoztak a régi módszer láttán. Odafelé amúgy aránylag hamar átértünk, miután megértettük a belépő papírok kitöltését. Egy-két kilométeres autóút után már Csopon álltunk a pályaudvar előtt, megrövidítve 7500 ropogós magyar forinttól, amit az átkelés fejében kértek barátaink. Csop álmos kis település, igazából nincs sok, azaz semmi munkalehetőség, legtöbben a határon utaztatásból és pénzváltásból élnek.
Megismerkedtünk Lajosbával aki kárpátaljai magyar, ő sokat mesélt a kis település történetéről.
Az útra kitaláltuk, hogy a Lila ABC-ben vásárolunk be, amiről már több fórumon is olvastunk, de a sors nem akarta, így véletlenül egy másik boltban sikerült, amit annak hittünk. Itt a nyelvvel nem voltak gondok, ugyanis 4 emberből legalább 3 magyarul beszélt.

a régi állomás:

az "új" állomás:

A vasútállomás, mint általában a régi Szovjetunióra jellemzően monumentális, azaz magyar léptékkel marha nagy. Kis várakozás után felszálltunk a vonatra. Emberek, ez egy más világ, sehol egy falfirka, mindenhol tisztaság. A hálókocsi azonban először szíven üt, megsemmisülve álltunk, hogy az elkövetkező 16 órát egy kb 2,5 x 2 x 2,5 m -es hálókocsiban kell töltsük.

a fülkénk:

Kis idő múlva rájöttünk, hogy a világításon kívül mindent nagyon jól kitaláltak. Kiosztották lefóliázott csomagokban az ágyneműt, és kisvártatva el is indult a vonat a hosszú, rögös úton.

az ágynemű és a jóképű turista:)

Csopon reménykedtünk, hogy nem lesz Kijevig hálótársunk, de ez megdőlt már Munkácsnál, az első megállónál. Itt egy fiatal lány csatlakozott hozzánk, majd a következő megállók egyikénél egy középkorú férfi. Sikerült aránylag elég hamar megágyazni és az éjjel még aludni is kicsit (amit Edvárd és a másik férfi horkolása próbált szabotálni) .................