Amit szintén nem gondoltam volna, hogy ennyire kötődhet egymáshoz ember és gép. Egy élő organizmus és egy használati tárgy.
Az egész történet 2003-ban kezdődött, amikor is a honvédség utáni kényszerpihenőm alatt, mivel megszűnt az akkori munkahelyem, elkezdtem a jogsit. 2003 szeptemberére már rendelkeztem az okmánnyal. Aztán kezdődött a keresgélés. Először úgy volt, hogy barátoktól veszünk, de ami lett volna, a vétel előtt csúnyán összetörték. Az egy Nissan volt. Akkori fejjel még sok autó tetszett, már már főleg japán párti vagyok. A következő lehetőség, hogy újdonsült munkahelyemtől veszünk autót, de mikor cserélték, a 200.000 km-es futás elriasztott ettől.
2003 végén apósomék kocsit cseréltek. Akkor elindult bennem is valami, most már kell autó. Ihletet a Mazdához onnan merítetten, hogy a Felföldi Petiéknek is ilyen autója volt, vezethettem kicsit és sok jót is hallottam róla. Több jármű megtekintése után meglett Ő, a Mazda. Egy volt kollégám kisért el mikor el lehetett már hozni az átírás után. Zoli kiállt nekem a kereskedésből, hogy ne törjek össze senkit és segített tankolni is. Aznap valami hihetetlen érzés kerített hatalmába, hazavezettem egyedül.
itt még a mienk :)5 évet volt nálunk, az alatt sok kalandunk volt vele, sok helyen jártunk, szinte családtag lett a gép. El ugyan nem neveztük, de most már bizton állíthatom, kötődtünk hozzá.Örömömre nem a kereskedésé lett, hanem egy baráté aki szintén friss jogsival élete első autójának vette. Remélem sok olyan szépet és jót megél vele, mint amit mi.
